Pszichológiai magánrendelő Nyíregyháza

twitter
Írásaink

Írunk mindenfélét gyerekekről, felnőttekről, egészségről, betegségekről, gyógyításról, kapcsolatokról, ahogy mi, terapeuták látjuk.

Idős szülő és a gyermeke

2019. április 19. péntek - 14:04
Előfordul, hogy egy idős szülő és a gyermeke között súlyos konfliktus van azért, mert a szülő úgy érzi, hogy a gyermeke nem törődik vele eléggé, a gyermek pedig alig bírja viselni a rá nehezedő gondozási terhet. Valójában nemegyszer évtizedekre visszanyúló feszültségről van szó. A szülő lehet, hogy már fiatal korában is kritikus volt, a gyermek meg küzdött ellene. Szépen vagy csúnyán, ez már a családi hagyományoktól függött.
De a helyzet az öregségben már más. Akkor már nem lehet egy beteg emberrel harcolni. Többet kell segíteni, nyelni, nem visszaszólni. Persze a kortól a vér még nem válik vízzé. Pattannak az indulatok oda-vissza, de utána meg jön a bűntudat. Éjszakai felébredés, vissza nem alvás itt is ott is. Egyik oldalon a csalódás, a másik oldalon a lelkifurdalás.
Nézzük ezt a helyzetet a „gyermek” szempontjából! Általában ők szoktak pszichoterápiás segítséget kérni. Azért tettem idézőjelbe a gyermek szót, mert jellemzően 50, de inkább 60 év feletti „gyermekekről” van szó. Szóval erről az oldalról azt lehet érezni, hogy a szülő elvár tőle dolgokat, nem is mindig egyszerűeket, ráadásul időnként elégedetlen, vagy csak céloz rá, a szenvedése felszólító jelleget ölt, hogy csináljon már valamit vele, de amit csinálna a gyerek az neki nem jó, más lenne jó, de a gyerek meg azzal nem ért egyet, ráadásul nem veszi be a gyógyszert. Rossz esetben van egy testvér, aki tizedannyit sem tesz a közös szülőért, mégis több szeretetet kap tőle. Amikor a testvér jön, akkor az ünnep. Bezzeg! Egy kicsit messzebbről nézve az az ember benyomása, hogy ennek a szülőnek hatalma van a gyermeke felett, és ezzel a hatalommal él, amikor mozgatja.
Javasolom, hogy ne akadjunk fenn ezen a hatalom szón, ami a családi életben talán nem számít mindenütt szalonképesnek: a továbbiakban olyan értelemben használom, hogy ha valaki érvényesíteni tudja az akaratát egy másik emberrel szemben, akkor –e vonatkozásban – hatalma van felette. Így aztán az ovis is lehet hatalmi pozícióban, amikor a boltban a földön fekve hisztizik, vagy egy magatehetetlen részeg, akit dugdosni kell a vendégek elől.
Visszatérve az idős szülőhöz és gyermekéhez, felmerül a kérdés, hogy honnan származik a szülőnek ez a hatalma? Egy gyenge öregembernek. Mi az az erő, ami a gyermekét odaszegezi hozzá? Akárhogy is dünnyög a gyermek, bármennyire is nehezére esik, még bele is betegedhet!, mégis megy, csinálja, sőt furdalja a lelkiismeret érte, ha visszaszól valamit.  
Ez kulcskérdés a megértéshez. Az az érzésem, hogy valahol ott kell keresnünk, hogy a szülő felnevelte a gyermekét. Ez komoly fáradság, ha nem vagyunk finnyásak áldozatnak is nevezhetjük. A gyermek ezért tartozik a szülőjének azzal, hogy ha fordul a kocka, akkor ő is segíteni fog neki. Érzi ezt mindenki (aki nem, arról nem szól ez az írásom). Kimondatlanul is tudja ezt a szülő és a gyermek, és működik, és ez a szülői hatalom alapja. Nyíltan fogalmazva a gyermekben lévő hála és felelősség érzése adja a szülő hatalmát.
                Megjegyzem, azért a gyermeknek is van hatalma ebben a kapcsolatban. Az ő hatalmának egy része is érzelmi természetű, de nála már fontosak a hatalom anyagi komponensei: ő az erős, rajta múlik, hogy mit tesz meg, hogyan viselkedik.
Nos, ahogyan így egyre mélyebbre jutunk a helyzet elemzésével, odaérünk, hogy mit lehet tenni? Mi is lenne a cél? Hogy a gyermek testi és lelki terhelése csökkenjen úgy, hogy a szülő elégedettsége is optimális legyen.
                Ilyen megoldás nincs. Már régóta igazolt tény, hogy nem lakhat jól a kecske úgy, hogy a káposzta is megmaradjon. Tehát akkor kompromisszum kell. Jó, de akkor ki engedjen többet?
Ez viszont nem rám tartozik. Talán ez a legfontosabb kérdés, egy sorskérdés, egy egész élet lelkiismereti kérdése. Felfogásom szerint ez már túl van azon a határon, ameddig a pszichoterápia terjedhet. Végülis egy terapeuta sohasem intézkedhet a kliense életében.
De azért leírok néhány gondolatot, amit lehet mérlegelni, és ha tetszik, a saját döntésnél felhasználni. Ha pedig nem használható, akkor elvetni.
Nehéz ügy a kapcsolat az öregedő szülőkkel. Rendben van, hogy a fiatal felelősséggel tartozik értük, és ezt a felelősséget be is kell tölteniük. Csakhogy a törődésnek szinte nincs felső határa. Részben objektív okok miatt is előfordulhat, de gyakran maguknak az időseknek felróhatóan is. Ők többé-kevésbé akár kritikátlanná is válhatnak. Nem élik át a fiatalok életét, nem tudják, hol mindenütt kell még nekik teljesíteniük, és ha szellemileg leépülnek a belátásuk is elveszhet. Aránytalan követeléseket támaszthatnak. És szép-szép, hogy erkölcsi kötelessége a fiatalnak gondoskodni a szülőjéről, de az is erkölcsi kötelessége, hogy éljen, akár családja legyen, gyermekekről gondoskodjon, dolgozzon, tegye jobbá a világot. Keserű helyzet, ha valakinek ilyen elemi kötelességei közül kell választania, hogy melyiknek ne feleljen meg.
Azt hiszem, hogy Bert Hellingertől olvastam, hogy úgy kell az idős emberről gondoskodni, ahogyan szeretettel és a felelősséget átérezve a fiatal megfelelőnek gondolja. A hangsúly itt a „fiatal”-on van, azaz nem feltétlenül pontosan úgy, ahogyan az idős szülő elvárja. Ebben az esetben minden bizonnyal fenntarthatók az idős embernek a megfelelő életkörülményei, hiszen a fiatal felelősségéről és szeretetéről beszélünk. És ez a fiatal lelkiismerete számára is vállalható lehet, hiszen ő döntötte el, hogy az adott körülmények között mi a megfelelő. Ha pedig az idős ember ezt meghaladó kívánságokkal lép fel, akkor a fiatalnak lehet erkölcsi alapja mérlegelni. Röviden fogalmazva: a gyermek gondoskodjon a szülőjéről – de úgy, ahogyan ő maga megfelelőnek gondolja, és a szülőnek ezt meghaladó igényeihez joga van kritikusan viszonyulnia.  
Olyanok ezek az igazi kérdések, hogy ugyan van néhány irányjelző pózna, de kinek-kinek saját magának kell megszülnie a válaszait. De hát ezért vagyunk emberek.
Egy tulipánnak könnyebb az élete, mint tudjuk.